Biogyógyulás

 
 
Itt tartózkodik: Víszér, Kelések, Gyulladások
 
 
Csomók, Daganatok
E-mail Nyomtatás PDF

Víszér, Kelések, Gyulladások

Víszér, kelések, gyulladások természetes gyógymódok A visszértágulat kialakulását, örökletes tényezők is meghatározzák. A rendszeres mozgás és a megfelelő táplálkozás, sokat segíthet a betegség elkerülésében. Gyakorlatilag visszértágulat bárhol kialakulhat, mégis 99%-ban a lábon jelentkezik. Amennyiben megsérülnek a vér visszaáramlását segítő visszérbillentyűk, testünk adott területén lévő vér, pangani kezd, az erek elvesztik rugalmasságukat, az érfalak megfeszülnek. A folyamat következménye, hogy az erek nem tudják eredeti, természetes formájukat visszanyerni.
A víszértágulat nőknél gyakoribb, sokszor terhesség alatt jelentkezik, amiatt, hogy ilyenkor végtagokból, a vér nehezebben áramlik visszafele. Ez a fajta víszértágulat, a szülés után legtöbbször magától elmúlik, de van, hogy állandósul. Az állómunka, az elhízott szervezet is okozhat víszértágulatot, leginkább azon okokból, mint az előbb, mégpedig, hogy a vér nehezen áramlik vissza, a fej felé.


A víszértágulat táplálékokkal való gyógyulását, rostok, kálcium, citrusfélék, fekete ribizke, szőlő, barack és spárga fogyasztásával segíthetjük elő. Kutatók szerint a bioflavonoidok és az E-vitamin is, mind a megelőzést, mind a gyógyulást jól szolgálhatják. A megelőzésben az elhízás elleni küzdelem is segíthet. Ha az átlagosnál többet állunk egy helyben, mondjuk azért mert munkák erre késztet, megnöveljük a víszértágulat kialakulásának lehetőségét. Víszértágulat esetén üljünk le, helyezzük a lábunkat fel valahova és engedjük a vér számára, a könnyebb visszaáramlást.
A víszérfekély, mely többnyire fájdalommentes nyílt seb, a kitágult visszér következtében kiszivárgó vér miatt keletkezik. A visszérfekélyt a teljes gyógyulás érdekében, hónapokig, évekig rendszeresen kell kezelni. Kutatások szerint, a cink a gyógyulást felgyorsítja, így fogyasszunk sok kagylót, rákot, kemény héjú gyümölcsöket és sovány húsokat, vagy szedjünk rendszeresen cinktartalmú készítményeket.

Acsalapu

Acsalapu

Hideg, hűvös patakok, források mentén, vizenyős helyeken látható meg leginkább a növény. Csak a friss leveleit használjuk fel gyulladásokra sebekre és kelésekre. A leveleket forró vízbe mártogatjuk néhány pillanatra, majd felrakjuk, felkötjük a sebre. Hatásosabb és jobban tapad, ha előtte lenyálazzuk. Naponta cseréljük a levelet, éjszakára feltétlen. Az acsalapu, cserzőanyagánál fogva fejti ki gyógyító hatását.

Somkóró, vadlucerna, vadlóhere

Somkóró, vadlucerna, vadlóhere

A friss vagy megszárított virágos-levelesrészéből fözünk teát fekélyekre, kelésekre és visszérgyulladásra. 1 liter vízben 5-7 csipetnyit főzünk fel a megszárított anyagból és naponta legalább háromszor rakunk fel borogatást belőle. Többször mosogassuk vele a kifakadt sebet. Szárazabb és meszes talajokon, parlagokon, árkok partján, főleg földutak mentén terem. Elágazó, 1-2 méter magas növény. Minden részében a kumarintól kellemes illatú. Levelei hármasak, kicsik. Virágai az elágazások végein fehér vagy halványsárga fürtben állanak. Egész nyáron virágzik. Csak a felső virágos-leveles harmadát szedjük meg és laza csokrokban, meleg tető alatt felkötözve szárít juk.

Apróbojtorján, párlófű

Apróbojtorján, párlófű

Ez a rengeteg betegség esetében kiváló gyógynövény külsőleg a gyulladásos sebeket, keléseket is gyógyítja. A teáját használjuk fel borogatásra. A megszárított virágos-leveles növényből, 6-7 csipetnyit főzünk fel 1 liter vízben, majd mártogassuk bele a steril gézt és naponta borogassuk vele a sebeket. Ejjelre cseréljük. Gyógyhatását a serzőanyag és kovasav tartalmával fejti ki.

Fehérbab, fehérpaszuly

Fehérbab, fehérpaszuly

A fehérbab száraz hüvelyeiből 1 liter vízben 6-7 összemorzsolt csipetnyit főzzünk meg és a belemártogatott steril gézzel vagy gyolccsal borogassuk a gyulladásos sebeinket, keléseket. A borogatást naponta és éjjelre cseréljük. Gyógyító hatása leginkább a kovasavban van.

Lenmag

Lenmag

Régebben a lenmagot megdarálták vagy mozsárban összetörték és kevés vízzel péppé főzték, sterilizált gyolcsba kötötték, és felkötötték a fekélyekre, gyulladásos sebekre, amit napi 2-3 alkalommal cseréltek. Éjszakára is fenthagyták.

Bojtorján, közönséges bojtorján, keserűlapu

Bojtorján, közönséges bojtorján, keserűlapu

Fasorok alján, kertek körül, árnyékos cserjés erdőrészeken terem a bojtorján. Felhasználhatjuk megszárítva és zölden egyaránt a levelét. Zölden egy pillanatra forró vízbe rakjuk, meglágyítva azt, majd felkötjük a gyulladásos kelésekre, sebekre. Naponta és éjjeli cserélhetjük. Télen a megszárított levélből főzünk teát, 6-7 csipettel 1 liter vízben és a gyolccsal vagy a belemártogatott steril gézzel borogassuk a viszért, kelést. A növénynek, a cseranyaga a gyógyító.

Fenyőgyanta, fenyőszurok

Fenyőgyanta, fenyőszurok

Régen, tövisszúrta kelésekre fenyőgyantát olvasztottak és vékonyan rákenték majd rákötötték a sebre. A fenyőgyanta a fa törzsén kiszivárgó, megszilárduló illatos nedv, amelyet bármikor megszedhetünk.

Viola, éjjeli viola

Viola, éjjeli viola

A zöld viola leveleit régebben megtördelték, megpuhították és felrakták a gyulladásos sebekre. Napi 2-3 alkalommal cserélték a kötést.

Százszorszép

Százszorszép

A százszorszép legelőkön, réteken és töltéseken élő növény. Pattanásos bőrre, vérkelésre a százszorszép teáját ihatjuk. A százszorszép főleg fiatalok ajánlott. 5-6 csipetet a megszárított virágból, 1 liter vízben megfőzünk és napi 3-4 alkalommal iszunk belőle egy teásbögrényivel. A tea vizelethatjó, vértisztító, vérnyomást csökkentő és izzasztó hatású. A százszorszép hatóanyagai: szaponin, inulin, csersav, nyálka és keserűanyag.

Indás ínfű, ínfű, ínnyújtófű, vereshátú gaz

Indás ínfű, ínfű, ínnyújtófű, vereshátú gaz

A ligetes, ritkás tölgyerdőkben, vágásokban termő indás ínfű tőleveleit, forró vízbe mártva megpuhítjuk, majd megnyálazás után felkötjük a gyulladásos sebre. Csontsérülésekkel és ínhúzódásokkal és járó duzzanatokra is igen hatásos. Naponta cseréljük, éjszakára is kössük fel.

Tölgyfakéreg

Tölgyfakéreg

A fiatal tölgyágak lehántott kérge magas csersavtartalmánál fogva összehúzó hatású és gyógyítólag ható a gyulladásokra. A friss kéregből 7-8 csipetnek megfelelő mennyiséget 1 liter vízben felfőzünk és napi 2-3 alkalommal borogatjuk vele a bőrfelületet. A tölgyfakéreg hatóanyagai: vaskékítő csersav, kvercit, kvercin, szénhidrát, gyanta, gallusz és ellagsav ciklohexán és flobafén.

Vadgesztenye

Vadgesztenye

Mediterán környezetben honos növény. Az érfalakat összehúzó növény, így ödémásolás, zúzódás, víszérgyulladás és trombózis esetén nagy hatásfokkal vethető be.

 

Víszértágulat esetén tilos:

Finomított szénhidrátok például sütemények fogyasztása.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

 
 
 
 
 
 

Ajánlás: A GSM Takács Mobiltelefon webshop kiemelt kínálattal várja, kártyafüggetlen és Apple mobiltelefon készülékeket vásárolhat meg egyszerűen.

 
 

Szavazás

Ön miért szed vitaminokat?





Eredmények

Ajánlott Oldalak

Parfüm webáruház parfüm rendelés otthonról, eredeti parfüm választék több ezer illatszer, My parfüm webshop.

 

5dent Zahnklinik, Fogászat
Unsere Zahnklinik bietet unseren Patienten allg. fachzahnärztliche Behandlungen auf jedem Gebiet der Zahnheilkunde von den einfachsten Zahnfüllungen, zahnärztlichen Porzellan (Keramik) Kronen und Brücken bis zu den komplizierten implantologischen Eingriffen: Zahnarzt Ungarn