Biogyógyulás

 
 
Itt tartózkodik: Vérhas, Tifusz
 
 
Fertőző, Veszélyes, Halálos
E-mail Nyomtatás PDF

Vérhas, Tifusz

Szédülés, egyensúlyzavar természetes gyógymódok A vérhasnak 2 válfaja ismert. Közös jellemzőjük a heves, többnyire véres hasmenés.
A vérhas első típusa az amőbás vérhas, mely trópusi országokban igen gyakori. A betegséget élősködő egysejtű organizmus okozza, mely a rossz higéniás viszonyok miatt, fertőzött vízzel és ételekkel terjed. Tünetei a fertőzés után csak napokkal később jelentkeznek, az is előfordul, hogy évek múlva. A betegséget az orvosok antibiotikumokkal kezelik.
A másik vérhast is baktérium okozza, és hasonlóan terjed, mint az első. Ennek a vérhasnak a lappangási ideje csak 1 hét, tünetei a hasmenés, a gyomorgörcsök és a hányás.
Mindkét fajtájánál fontos az elveszített folyadék, az ásványi anyagok és a vitaminok fokozott pótlása. Amennyiben a hasmenéskor nincs orvos a közelben, a kiszáradás ellen, egy 8 teáskanál cukor, 1 teáskanál só, fél liter narancs és citromlé, illetve 1 liter forralt víz keverékéből készített rehidratáló oldalt, kiválóan megfelel.


A vérhassal szemben nincs védőoltás. A betegséget a higéniás szabályok betartásával előzhetjük meg. Trópusokon óvatosan igyunk helyi csapokból, fogyasszuk a helyi ételeket.

Füzény, rétifüzény

Füzény, rétifüzény

Vizek mellett, lápréteken, nedves gyomtársulásokban élő növény a füzény, mely gyógyítja a vérhasat, tifuszt. Használják bél- és gyomorvérzésekre is, külsőleg aranyér kezelésére is jó. Vérhasra a megszárított, a füzény virágos-leveles szárból 5-6 csipetnyit felfőzünk és napi minimum 4-5 alkalommal egy teásbögrényit igyunk belőle. A növény hatóanyagai: szaIikaringIikozid, kevés illóolaj, pektin, csersav, gyanta és egy flavonszármazék.

Vérontó pimpó, vérhasfű

Vérontó pimpó, vérhasfű

A leginkább lápos erdőkben előforduló vérhasfűnak teáját, belső vérzésekre, makacs bélhurutra, vérhasra használhatjuk. A gyökértörzse több hatóanyagot tartalmaz, mint a levelek. A megszárított növényből 4-5 csipetnyit, főzzünk fel 1 liter vízben és napi minimum 4-5 alkalommal egy teásbögrényit igyunk a főzetből. A vérhasfű hatóanyagai: 20% katekin vaszöldítő csersav, tomentilla vörös flobafén, tormenol, ellagsav, gyanta, tormentillin glikozid, gumi, kinosav és illóolaj.

Ebnyelvűfű, kutyanyelvűfű

Ebnyelvűfű, kutyanyelvűfű

Az ebnyelvűfű gyökereit, használjuk vérhas ellen. A szárazabb homokos talajon termő megszárított ledarált növényből 4-5 csipetnyit, 1 liter vízben 2-3 percig megfőzünk, majd napi 4-5 alkalommal fogyasztunk egy teásbögrényivel. A főzet jól gyógyítja a vizeletkiválasztó szerveket is. Az ebnyelvűfű hatóanyagai: kolin, cseranyag, alkaloid, glukoalkaloid és keserűanyag.

Apróbojtorján, párlófű

Apróbojtorján, párlófű

A népi gyógyászatban, vérhasra alkalmazták apróbojtorján teáját is. A megszárított virágos-leveles részéből 5-6 csipetnyit felfőzünk 1 liter vízben, majd legalább 4-5 alkalommal egy teásbögrényit iszunk belőle. Kitűnően gyógyít a más emésztőszervi betegségeket is. A növény hatóanyagai: kovasav, illóolaj, glikozidszerű keserűanyag és cserzőanyag.

Kucsmagomba

Kucsmagomba

Erdőkben és cserjésekben honos növény. Az összevagdalt kucsmagombából készített főzetet, régen használták vérhas ellen. 5-6 csipetnek megfelelő mennyiséget 1 liter vízben felfőzünk és ivóvíz helyett is fogyasztjuk.

Bojtorján, közönséges bojtorján, keserűlapu

Bojtorján, közönséges bojtorján, keserűlapu

A bojtorján, vidéki házak körül, árnyas árkok mentén, fasorok, ligetes erdők alján, trágyacsomók közelében élő gyógynövény. A növény levele és gyökere is jó vértisztító. A levelekhez könnyebben hozzáférhetünk, gyakrabban ebből főznek teát. A megszárított levelekből 1 liter vízben 4-5 csipetnyit felfőzünk és napi 4-5 alkalommal egy teásbögérnyivel iszunk belőle, heteken át legalább 2 hónapig. Elég, ha a kúrát évente kétszer megismételjük, ősszel és tavaszal. Serkenti az epemüködést és a vizeletkiválasztást is. A bojtorján hatóanyagai: nyálka, inulin, cseranyag és nyomokban illóolaj.

Ibolya, kiskerti ibolya, erdei ibolya

Ibolya, kiskerti ibolya, erdei ibolya

Az ibolya mindegyik fajtája felhasználható vértisztításra, vérhasra, levelei és gyökerei együtt is alkalmazhatók. Emellett idegnyugtató és magas vérnyomást csökkentő, nyálkaoldó, izzasztó hatású gyógynövény. Vértisztításra 4-5 csipetnyit főzünk fel 1 liter vízben a megszárított növényből és napi 3-4 alkalommal 1-2 dl-t fogyasszunk belőle. Az ibolyafőzet hatóanyagai: alkaloida, glikozid, keserűanyag, szaponin és kevés szalicilsav-metilészter tartalmú illóolaj.

Kökény

Kökény

Erdők, legelők szélén, fasorok között, patakok, csatorqák mentén, cserjés helyeken termő növény, melynek virágait használjuk fel vértisztításhoz. A megszárított kökényből, 1 liter vízben 5-6 csipetnyit felfőzünk és naponta 3-4 alkalommal iszunk belőle egy teásbögrényit. Vizelethajtó, hashajtó és vérnyomáscsökkentő is. A termése bélhurutot is gyógyít.

 

Vérhas esetén tilos:

Alkohol fogyasztása.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

 
 
 
 
 
 

Ajánlás: A GSM Takács Mobiltelefon webshop kiemelt kínálattal várja, kártyafüggetlen és Apple mobiltelefon készülékeket vásárolhat meg egyszerűen.

 
 

Szavazás

Ön miért szed vitaminokat?





Eredmények

Ajánlott Oldalak

Parfüm webáruház parfüm rendelés otthonról, eredeti parfüm választék több ezer illatszer, My parfüm webshop.

 

5dent Zahnklinik, Fogászat
Unsere Zahnklinik bietet unseren Patienten allg. fachzahnärztliche Behandlungen auf jedem Gebiet der Zahnheilkunde von den einfachsten Zahnfüllungen, zahnärztlichen Porzellan (Keramik) Kronen und Brücken bis zu den komplizierten implantologischen Eingriffen: Zahnarzt Ungarn