Biogyógyulás

 
 
Itt tartózkodik: Sugárzás, Nehézfém mérgezés
 
 
Környezeti hatások
E-mail Nyomtatás PDF

Sugárzás, Nehézfém mérgezés

Sugárzás, nehézfém mérgezés gyógyítása Az ólom, a kadmium és a higany, a szervezetben leginkább felhalmozódó mérgek. Ma már elég sok 50 év feletti embernél, toxikus mennyiségben gyűlnek össze a nehézfémek. Ez a fajta megterhelés, igen súlyos egészségügyi problémákat okoz.
A kadmium számos ipari eljárás, így a cinkolvasztás mellékterméke. A szennyezett levegőből, vagy a szennyezett élelmiszer, víz útján jut a szervezetünkbe. A magas kadmiumszint, tüdő és veserákot okozhat. Kutatások bizonyították, hogy a magas kadmiumszint, az időskori csontritkulással, csonttöréssel összefüggésben van, mivel a kadmium felgyorsítja a kálcium kiválasztását, így a csontok falai elvékonyodnak, ez végül töréshez vezet.
Az ólomnak ma már nem vagyunk annyira kitéve, mint korábban, de így is jóval nagyobb a terhelés, mint az ipari forradalmat megelőző időszakban. Az ólommal szennyezett talaj, az ólomcsövek illetve az ólmot tartalmazó festékkel mázolt felületek, jelentik a legnagyobb gondot. 


A higanyt is, számos ipari eljárás során alkalmazzák. A szuvas fogak tömésénél használt ezüstamalgám egyik fele is higany. Az ezüstös színű tömésekből, folyamatosan parányi higanymennyiségek szivárognak a testbe.

Tengeri hínár

Tengeri hínár

Nátriumalginát-taralma megelőzi a radioaktív, stroncium, az atomrobbantások, az atomenergia-termelés káros melléktermékének felszívódását. A stroncium, amely egyike a mérgező nehézfémeknek, a csontszövetekben halmozódik fel, ahol számos daganatos betegséget, mint a fehérvérűség, a csontrák és Hodgkin-kórt okoz. A felszíni atomkísérletek nagy mennyiségű stronciumot juttattak a levegőbe. AThree Milelsland-i és a csernobili atomkatasztrófák is jócskán növelték a mennyiséget. Valójában már annyi stroncium szabadult ki a légkörbe, hogy a föld minedn egyes lakójának szervezete kimutatható mennyiséget tartalmaz.

 

Sugárzás, nehézfém mérgezés alatt tilos:

A sugárzást, mérgezést okozó környezetben tovább tartózkodni, a szennyezett ételek fogyasztása.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

 
 
 
 
 
 

Ajánlás: A GSM Takács Mobiltelefon webshop kiemelt kínálattal várja, kártyafüggetlen és Apple mobiltelefon készülékeket vásárolhat meg egyszerűen.

 
 

Szavazás

Ön miért szed vitaminokat?





Eredmények

Ajánlott Oldalak

Parfüm webáruház parfüm rendelés otthonról, eredeti parfüm választék több ezer illatszer, My parfüm webshop.

 

5dent Zahnklinik, Fogászat - Ahol a fogainkat kezeltetjük
Zahnarzt Ungarn 5dent