Biogyógyulás

 
 
Itt tartózkodik: Rákgyógyítás, Rákmegelőzés
 
 
Rák
E-mail Nyomtatás PDF

Rákgyógyítás, Rákmegelőzés

Rákgyógyítás és rákmegelőzés természetesen A szabad gyökök, melyek a szervezet természetes anyagcsere folyamataiban képződnek, egyensúlyának felborulása, olyan helyzetet idéz elő a szervezetben, melynek következtében egyes rosszindulatú daganatok kifejlődnek. A sugárzások, a fertőzések, bizonyos életkörülmények, a napsugárzás, egyes tápanyagok illetve sok más jelenség is, a szabad gyök képződését fokozzák, majd egy bizonyos szint után, a szervezet örökítőanyagát károsan módosítva, rákos elfajzást idéznek elő.
Manapság a legveszélyesebb a táplálékunk során bevitt rákkeltő anyagok mennyisége. A hormonokat tartalmazó ételek, hatást gyakorolnak a hormontermelésre, mely ugyancsak befolyásolja a rákos daganat növekedési ütemét.


A több mint 200 fajta rákos betegség, azonos minta alapján fejlődik ki. A rák lényegében, mértéktelen sejtburjánzás, mely akkor következik be, amikor egy adott területen lévő sejtek DNS-e, valamilyen karcinogén, rákkeltő anyag hatására, megváltozik. Ilyen rákkeltő anyagok, a cigaretta füst, a napsugárzás vagy a radioaktivitás.
A DNS a sejtek működését, növekedését, irányító genetikai program mely, ha átalakul, nem tud pontos információkat átadni, így a sejtek a normálistól eltérő módon kezdenek működni. A jelenség legfeltűnőbb megnyilvánulása, hogy felgyorsul a sejtosztódás, így a saját funkciójukat, a mutáns sejtek nem képesek ellátni, káros anyagokat termelnek, mozgékonnyá válnak, majd ismét növekedni kezdenek.
Sejtjeink, rengeteg biztonsági megoldással rendelkeznek, sejtmutációkkal szemben, így a rákos sejtek kialakulásához, többszörös, egymást követő változások szükségesek. Ezért van az, hogy a rák gyakrabban fordul elő idős korban vagy a karcinogének ismétlődő hatásakor, mint a dohányzás, a sok napozás. A mutációt, egy véletlen eseménysorozat okozza, így a test egyes részein lévő egyedi sejtek, mindegyike sajátos módon transzformálódik. Ez egyben magyarázat arra is, hogy a rákot miért ennyire nehéz gyógyítani.
A sok zsírt és kevés rostot tartalmazó étrend a rák kialakulásához vezethet, ráadásul elhízáshoz vezet. Statisztikák szerint, például a túlsúlyos embereknél a leggyakoribb, a méhrák, az emlőrák és az epehólyagrák. Egyes főzési eljárások is hozzájárulnak a rák kialakulásához úgy, mint a grillezés és a sütés, melyek következtében rákkeltő anyagok kerülnek be az ételbe.
A hidegkonyhai ételek, vagy például az olcsó bolti füstölt sonka is, sok nátriumot és nitrátot tartalmaz, a tartósítási eljárások miatt, melyek az élelmiszerek aminjaival való reakciók során, nitrozaminokat termelnek, melyekről kutatások megállapították, hogy a gyomorrákkal komoly kapcsolatba hozhatók.
A növényvédő szerek is rákot okoznak, így az agyonpermetezett gyümölcs és zöldség, nemhogy segít az egészségünk megőrzésén, hanem pusztítólag hathat. A biotáplálkozásra való átállás, nemcsak a rák megelőzésében játszik kulcsszerepet, de a legtöbb betegség kialakulásával szemben megoldást jelent. A mesterséges anyagok kiiktatása a táplálkozásunkból, legyen az bolti élelmiszer, zöldség, gyümölcs vagy gabonaféle, a rákmegelőzés legelső lépése.

Fehér fagyöngy

Fehér fagyöngy

A tanulmányok 40 évre visszamenően azt mutatják, hogy a fehér agyöngy kivonata csökkenti a daganatos sejtek növekedését. A fehérfagyöngy készítmények jelentős előnyt mutatnak a tüdő- és petefészekrák kezelésében. Dr. Weiss írja: "A fehérfagyöngy kivonatok ajánlotta nagyelőny - nem úgy, mint más kemoterápiás szereké - abban áll, hogy az immunrendszert serkentő és erősítő hatásai nem toxikusak, és a szervezet is jól tűri."

Gyermekláncfű

Gyermekláncfű

Egy csészényi nyers levél 7000 nemzetközi egységriyi A vitamint tartalmaz, amely fele az ajánlott napi szükségletnek, és több mint ami a sárgarépában található. Tartalmaz némi C vitamint is. Az A- és E-vitaminok antioxidánsok, segítenek megelőzni a sejtkárosodást, amelyről a tudósok állítják, hogy rákot okoz.

Lóhere

Lóhere

Egy ősi kínai gyógynövény szakértő, úgy említi, mint azon kevés növények egyikét, ami kedvező hatást gyakorol, a szamárköhögésre. A lóherét köhögésre, bronchitisre és tuberkulózis ellen javallották, de igazán a rákellenes tulajdonságainak felismerése a legfontosabb. A lóhere egyértelműen késlelteti a karcinómák növekedését. A kutatók arra a következtetésre íutattak, hogy a lóhere négy tumorellenes anyagot, ezek között geniszteint és daidzeint is tartalmaz. Emellett a lóherében, jelentős mennyiségű antioxidáas vegyületet is találtunk, a tokoferolt, amely az E-vitamin egy módosulata, és amelyről bebizonyosodott, hogy kísérleti állatokban megakadályozta, az emlőrák kialakulását is.

Fokhagyma

Fokhagyma

Örömteli bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a fokhagymának szerepe van a rák megelőzésében és gyógyításában. Egérből származó rákos sejteket 2 csoportra osztottak. Az egyik kezeletlen maradt, míg a másikat allicinnel, a fokhagyma egyik fő alkotóanyagával kezelték, majd mindkettőből egerkbe injekcióztak. Azok az egerek, amelyek a kezeletlen rákos sejteket kapták, gyorsan elpusztultak, viszont a fokhagymakezelést kapott rákos sejtekkel injekciózott állatok között pusztulás nem fordult elő. Azóta több állatkísérlet mutatott hasonló eredményt.

Répa

Répa

A zöldségben nagy mennyiségű karotinoid található, mely kiváló antioxidáns, ezzel a répának szinte minden szervezetünkre jótékony hatása. A magas karotinbevitel a hólyagrák, a méhnyakrák, a prosztatarák, a bélrák, a gégerák és a nyelőcsőrák kifejlődésének lehetőségét, majdnem 50 %-kal csökkentheti. A répában az alfa-karotin-tartalom magas, mely karotinoid kiváló tulajdonságokkal bír. A kiotói Gyógyszerészeti Egyetem biokémikusa, Michiaki Murakashi által pár évvel ezelőtt megjelent tanulmányában, azt bizonyítja be, hogy az a béta-karotinnál, az alfa-karotin jóval hatékonyabb megoldást jelent, a tumornövekedés megállításában.

Karfiol

Karfiol

A karfiolban lévő szulforafán felgyorsítja a szervezetünk antioxidáns védekezőrendszerét. Amikor a szulforafán eléri a sejteket, aktiválja a májban levő 2. fázisú méregtelenítő enzimeket. A folyamat következménye, hogy a karcinogén molekulák eltávolodnak a sejtekből. Az izotiocianátok és az indolok mellett, vizsgálatok szerint a szulforafánok is minden bizonnyal felelősek a rákos sejtek kifejlődésének megakadályozásában.

Cseresznye

Cseresznye

Kutatások megmutatták a quercetinről, mely a cseresznyében nagy koncentrátumban fordul elő, hogy kiválló ellenszere a rákos sejteknek. A quercitinnek erős gyulladásgátló hatásait is ismerjók, így az anyag az egyik legjobb asztma és allergia elleni megoldás is egyben. A cseresznyében található még emellett fenol (egy csersav), mely egyszerre antikarcinogén és antimutagén hatású. Vizsgálatok és laboratóriumi kísérletek során, a fenol megakadályozta a rákos anyagok, a karcinogénok által kialakult daganatok kifejlődését. Az Amerikai Ráktársaság lapjában néhány éve megjelent írás szerint, a csersav ígéretes megoldás, hiszen miközben az egészséges, normál sejtekre nincs hatással, a rákos sejteket elpusztítja.

Grépfrút

Grépfrút

Kutatási eredmények, egy texasi egyetemen bizonyították, hogy a fagyasztva szárított grépfrútpép, mely hasonló az egész grépfrúthoz, csökkenti a korai vastagbélrák okozta sejtrobolásokat szervezetünkben. A grépfrút leve, lecsökkenti a dohányosok körében a gyomorrák kialakulásának kockázatát. A Hawaii Egyetem ellenőrzött tesztei alatt megállapították, hogy napi 3 alkalommal fogyasztott grépfrútlé csökkenti a CYP1A2 nevű májenzim aktivitásátt, ami a dohányfüstben lévő rákkeltő anyagokat működtetésért felelős.

Fehér húsú halak

Fehér húsú halak

A zsír és a kalória igen kevés, a sovány halakban, emellett jó minőségű proteineket is tartalmaznak, számottevő mértékben. 10 dkg tőkehal például, megközelítőleg 20 g proteint hordoz magában, mindezt alig 100 kalóriáért. B-vitaminban illetve ásványi anyagokban a tőkehal is bővelkedik, ugyanakkor rengeteg szelént tartalmaz, amelyről már tudjuk, hogy rákellenes hatásai vannak. 10 dkg tőkehal 50%-át fedezi, napi ajánlott szelénbevitelünknek. A gránátos sügér, ugyancsak szuper protein és kalóriaforrásunk, ráadásul még több szelént tartalmaz. Egy 10 dkg-os adag belőle, majdnem napi 100%-os szelén szükségletünket kielégíti. A nyelvhal és a lepényhal, szelén szepontjából, a sügér és a tőkehal között helyezkednek el. Lehetőségeink szerint, rendszeresen fogyasszunk fehér húsú halakat, így szinte minimálisra csökkentjük a káros hatásoknak kitett szervezetünkben, a rákos sejtek kialakulásának esélyeit.

Brokkolicsíra, Lucernacsíra

Brokkolicsíra, Lucernacsíra

A különböző csírák, a tápanyagok legkoncentráltabb forrásai. Nagyon sok fitotápanyagot tartalmaznak. A brokkolicsíra az egyik legfontosabb, rengeteg nyomelem, aminosav és rákellenes tulajdonságú indolt tartalmaz. A lucernacsírában rengeteg szaponin van, melyet sokan hívnak "természetes mosópornak". Ez az anyag megköti a koleszterint, így meggátolja, újrafelszívódását szervezetünkben. A torontói egyetem táplálkozástudományi tanszékén folytatott kísérletek megállapították, hogy a szaponinok a kemopreventív stratégia résztvevői lehetnek, így scsökkenthetik a rák kialakulásának kockázatát is.

 

Rák esetén tilos:

A dohányzás. Általánosan nem jelenthető ki, hogy bármely tápanyag rátok okoznak, mindenesetre a következőkre fokozottan figyeljünk oda: sült vagy grillezett ételek, a feldolgozott húskészítmények, a füstöléssel illetve sózással tartósított húsok, a telítetlen zsírsavak, a snackek és az alkohol, növelik a rák kialakulásának esélyét.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

 
 
 
 
 
 

Ajánlás: A GSM Takács Mobiltelefon webshop kiemelt kínálattal várja, kártyafüggetlen és Apple mobiltelefon készülékeket vásárolhat meg egyszerűen.

 
 

Szavazás

Ön miért szed vitaminokat?





Eredmények

Ajánlott Oldalak

Parfüm webáruház parfüm rendelés otthonról, eredeti parfüm választék több ezer illatszer, My parfüm webshop.

 

5dent Zahnklinik, Fogászat - Ahol a fogainkat kezeltetjük
Zahnarzt Ungarn 5dent