Nyílt seb
Nyílt sebek gyógyítása során, a sebek kitisztítása az elsődleges feladat. Fontos biztosítani, a visszafertőzés és a fizikai hatásokkal szembeni védelmet. A vérző sebet ne mossuk ki, csak a tisztítsuk meg a környékét körültekintő óvatossággal, majd fertőtlenítsük és kötözzük be.
Fertőzésveszély leginkább a horzsolt, felületes sebek, a szúrt sebek illetve a harapások, karmolások esetében áll fent. Amennyiben nincs elsősegély dobozunk, a sebre rakjunk paradicsomszeletet, tiszta pókhálót, összezúzott farkasalma-, cickafark- vagy fekete nadálytő levelet. A népi gyógyászatban gyakran használt vérzéscsillapító megoldások. Komolyabb sérüléseknél forduljunk orvoshoz.
Nyílt seb esetén mindig vérveszteség jelentkezik, így a legfontosabb dolog a szervezet által elveszett vas pótlása: Vérkeringés, vaspótlás
Fehérorgona
Ma már inkább temetők közelében, látható az orgonafa. Vérző, nyílt sebekre a falusi emberek gyakran felrakták a fehér virágú orgona levelét is. Előtte megtördelték, meglevesítették. Napi 2-3 alkalommal cserélték a kötést.

Nyílt sebek esetén tilos:
A seb felsértése, só, alkohol és cukor fogyasztása.





