Ínhúzódás, Ínmerevedés
Amikor egy végtagot mozgató izom összehúzódik, magával húzza a csontot és a hozzá kapcsolt inat is. Húzódás akkor jön létre, amikor hirtelen erőkifejtés következtében, az inak vagy az izmok, túlságosan megnyúlnak. Jellegzetesen a teniszezőknél alakul ki az úgynevezett teniszkönyök, mely során a húzódás miatt, a felkar izmai, illetve a felkarcsonthoz kapcsoló inak begyulladnak. Ez a fajta betegség nemcsak teniszezők esetében jelentkezik, de kialakulhat olyanoknál is akik keveset mozognak, így az inak kevés terhelésnek vannak kitéve.
Bármilyen ok is idézi elő a húzódást, mindig ugyanaz a gyógymód, méghozzá a pihentetés és jegelés. A meleg nedvesség is enyhíthet a fájdalmakon.
Létezik az úgynevezett krónikus húzódás, mely gyógytornát, sportmasszázst illetve ortopédiai kezeléseket igényel. A gyógytornászok által javasolt bizonyos mozgásfolyamatok, gyakorlatok, gyógyítják a betegséget.
Az íngyulladás legtöbbször túlzott terhelés miatt jelentkezik. A beteg bokájának hátsó oldalánál található Achilles-ínt, illetve a csukló inait érinti legtöbbször. Az íngyulladás során az adott testrész sokszor megdagad, mozgatása közben hallani lehet egy súrlódó hangot, mely az ínhüvely belső falának és a begyulladt ínnek az egymáshoz való érintkezése által képződik.
Az Achilles-ín gyakran a lejtőn, lefele vagy felfele való futás során sérül meg, például azáltal, hogy a cipő sarka hozzádörzsölődik az ínhoz.
Íngyulladás esetén is fontos a pihentetés, illetve a jegelés. Miután gyógyulást érzünk, a gyulladás bizonyos mértékig csökken, jótékony hatást fejtenek ki az enyhe, nyújtó gyakorlatok is.
Indás ínfű, ínfű, ínnyújtófű, vereshátú gaz
Ritka tölgyerdőkben, vágásokban termő indás ínfű tőleveleit forró vízbe mártva megpuhítjuk, majd megnyálazva felkötjük a gyulladásos sebre. Inhúzódásokkal és csontsérülésekkel járó duzzanatokra is igen hatásos. Naponta cseréljük, éjszakára is kössük fel.
Acsalapu
Árnyékos patakok mentén, vizenyős erdőkben található acsalapu friss levele, kiválóan gyógyítja az ínhúzódást és ingyulladást. Meleg vízban lágyítsuk meg a növény levelét, majd kössük fel a sérült inakra. Naponta 2-3 szor ismételjük.
Fekete nadálytő, nadálytő lapu
Ártereken, nyirkos réteken, árnyékos fasorok alján, kapásokban élő gyógynövény. A fekete nadálytő levelét és gyökereit a népi gyógyászat úgy tartja, hogy a törött csontok, índuzzanatok legjobb gyógyítója. A leveleket forró vízben megfonnyasztva kössük fel, naponta 2-3 alkalommal. A megszárított, felaprózott, ledarált száraz gyökérzetet kevés vízben előtte egy pillanatra fel kell főzni. A fekete nadálytő hatóanyagai: cseranyag, kolin, glikozida, cukor, nyálka, gumi, gyanta, keményítő, inulin, aszparagin és illóolaj.
Somkóró, vadlucerna
A száraz földutak mentén, árkok partján élő vadlucerna virágos-leveles szárából főzött teába mártogatott gyolcsdarabbal borogassuk az índuzzanatokat, visszérgyulladásokat. A növényt zölden vagy megszárítva használhatjuk.

Ínhúzódás, ínmerevedés vagy gyulladás és esetén tilos:
A meghúzódott testrész megerőltetése, mivel súlyosbíthatja a betegséget.





