Fülfájás, Fülgyulladás
Fülünk a hallás és az egyensúlyért felelős szervünk. A mogyoró nagyságú belső fül, a miniatürizálás remekműve, idegi hálózata annyi áramkörből áll, mint egy kisebb város telefonrendszere. Belső fertőzés miatt, erős fül- vagy arcfájás jelentkezhet, a fül könnyen károsodhat, különböző sérülések következtében. A fülpanaszokat nem szabad elhanyagolni, szédülések, halláscsökkenés vagy fülfájdalmak jelentkezésekor, forduljunk fül-orr-gégészhez.
A hurutos fertőzés, gyakran okozója a fülfájásnak. A fülben lévő dugulásérzés leginkább olyankor jelentkezik, amikor ragadós nyálkaszerű anyag gyülemlik össze, a dobhártya mögött. Kisgyerekeknél ez a jelenség, igen gyakori, kutatók szerint, esetleg lehet valami kapcsolat, a füldugulás és a csecsemők által elfogyasztott tápszer között.
Egyes természetgyógyászok azt mondják, hogy az étrend, hatással van a füleink működésére, és olyan táplálékokat javasolnak, melyek sok tiamint és A-vitamint tartalmaznak, mert ezek segíthetnek a károsodott sejtek gyógyulásában, illetve a hallóideg-működését javíthatják. A béta-karotinból, a szervezetünkben A-vitamin lesz, így együnk sok répát, sárgabarackot, spenótot és mangót egyaránt. Tiamin, a teljes kiőrlésű kenyérfélékben található meg, nagyobb mennyiségben.
Az orrjáratokra tisztító hatással van a torma, az erős paprika vagy a hagyma. Az orrjárat tisztításával, a fülkürtünk is jobban szellőzik. Egyes kutatók szerint, fülproblémák esetén kerülni kell a tejtermékeket, mivel növelik a nyálkatermelést a szervezetben, ez pedig nyálkás fülbetegségek esetén ronthatja a beteg helyzetét.
Székfű, kamilla, kövirózsa, fülfű
A fülgyulladást a népi gyógyászatban székfűből készített tea párolgásával gyógyították. 2-3 liter vízben 4-5 csipetnyi kamillavirágot főztek fel és utána fölé tartották a fájós fület, úgy, hogy a fejet egy nagyobb kendővel letakarták. Naponta, lefekvés előtt kellett megcsinálni, és igen jól gyógyította a fülbántalmakat. Falun, köves parkokban ma is tenyésztik a kövi rózsát, mint dísznövényt. Fülfűnek is hívják, mert a gyulladásos, beteg fület gyógyította, ha 1-2 cseppet naponta belecsepegtettek a nedvéből.
Kasvirág
A kasvirág a fertőzést okozó vírusok, gombák, baktériumok és protozoák sok fajtáját pusztítja el. Ezek a tények alátámasztják hagyományos felhasználását a sebgyógyításban és számos fertőző betegség kezelésében. Kutató szerte a világon sikerekről számoltak be, megfázás, hörghurut influenza, mandulagyulladás és fülgyulladások kezelésében egyaránt. A növény számos módon küzd a fertőzések ellen. Tartalmaz echinakozidot, egy természetes antibiotikumot, amely hatásában hasonlít a penicillinre. A kasvirágkivonatok megvédik a szöveteket a támadó mikroorganizmusok rohama ellen.
Bodza
A bodza virága és a belőle nyert kivonatok, kiváló izzasztót. Ilyen minőségben fej, fog, fülfájásnál, illetve mellszúrásnál használjuk. Légcsőhurut, köhögés, rekedtség, nátha és gyomor elnyálkásodásnál, amikor citrommal ízesítjük a teát, igen jó hatást érhetünk el. Ezekben az esetekben 2-3 óránként kell a forró teát inni, amíg a tökéletes izzadás nem áll be.

Fülfájás esetén ne fogyasszunk:
Zsiradékokban gazdag ételeket, melyek segítheti a hallásromlást.





