Alzheimer-kór
A betegség okozói nem ismerjük pontosan. Kifejlődésében az örökletes tényezők, bizonyítottan csak korlátozott szerepet játszanak. A 90-es években állapították meg, hogy a szervezetben lévő alumínium, okozhatja a betegséget. Az összefüggés még nem teljesen tisztázott tény, de egy biztos, az Alzheimer-kóros személy agynak beteg részein alumínium halmozódik fel.
Az Alzheimer-kór, az egyén fokozatos elbutulási folyamata, amely lényegében az agysejtek degenerálódását, az agysorvadást jelenti. Az Alzheimer-kórnak, az egyes idegrendszeri betegségektől való elszeparálása, komputertomográf vagy mágneses rezonancia során végzett kivizsgálásokkal valósul meg. Leginkább az időskorúakat érinti a betegség, de középkorban is előfordul. Legjellemzőbb tünetei, az egyre gyakrabban és intenzívebben jelentkező zavarodottság, memóriaromlás, az apátia és a depresszió.
Az Alzheimer-kór a rövidtávú memória megromlásával kezdődik, melynek következménye a betegség előrehaladtával, hogy az egyén már saját magáról sem tud gondoskodni. Előbb utóbb már nem ismeri fel közeli családtagjait, barátait sem, teljes memóriavesztés jelentkezik.
Méhpempő
A méhpempőt a 20. században fedeztük fel újra, de valójában az ókorban már ismert volt, 5x drágább volt mint az arany. A méhpempő egyik legelismertebb gyógyhatása, az Alzheimer-kórral szemben eddig elért gyógyító eredmények. Ngyobb mennyiség fogyasztása után fejti ki hatását, nagy mértékben mérsékli a betegség tüneteit.
Áfonya
Szinte minden gyilkos betegség részese az oxidációs stressz, kiváltképpen az Alzheimer-kór és a Parkinson-kórnak. Az áfonyában lévő antocianin, gyulladásgátló és antioxidáns, ezzel veszi fel a harcot a két betegséggel szemben.
Rozmaring
A rozmaringban lévő anyagok úgy működnek, mint az Alzheimer-kórt gyógyító gyógyszerek. Számos tudományos kísérlet alátámasztotta, hogy a növényben lévő anyagok, gátolják a lebontását az acetil-kolinnak, egy az agyban megtalálható neutrontranszmitternek, mely a kór kialakulásárt felelős.

Alzheimer-kór esetén, tilos fogyasztani:
Savkeltő tabletták, alkohol, savas élelmiszerek, gyümölcsök, alumíniumedényben elkészített ételek, E541-es adalékot tartalmazó élelmiszerek.





