AIDS
Az AIDS az immunrendszert támadja meg, így a beteg szervezete nem tud küzdeni a vírusokkal, baktériumokkal szemben. Az AIDS első jele a kimerültség és a fogyás, a nyirokcsomók duzzadása ágyékban, nyakon és hónaljban. Megjelenhetnek bőrbetegségek is, leginkább a szájpenész és a herpesz. Ennek a gyógyíthatatlan betegségnek az előrehaladtával tüdőgyulladás, alultápláltság és rosszindulatú daganatok fejlődnek ki a szervezetben. Az AIDS beteg, lényegesen gyorsabban kapja el a táplálékokkal terjedő baktériumos fertőzéseket, mint a sajtok illetve pástétomokban lévő listeriosist. A rákok, osztrigák és kagylók ugyancsak okozhatnak fertőzéseket.
Fokhagyma
Azon tanulmányok eredményei, amelyekben a fokhagymát az AIDS kezelésére próbálják használni, még csak előzetesek, de elgondolkodtatóak. Egy kísérlet során AlDS-es betegnél, akikkel 3 hónapon keresztül napi 1 gerezd fokhagymát etettek meg, az AIDS miatt legyengült immunrendszer működésében jelentős javulást tapasztaltak. A kísérlet ideje alatt a krónikus herpeszsebek 2 betegnél megszüntek, míg másik kettőnél a tartós hasmenés (általános AIDS-tünet) szintén enyhült.
Orbáncfű
A növényi gyógyászat az örbáncfűvet több mint 2000 éve használja, elsősorban gyors sebgyógyító hatása miatt. Hogy a növény az immunrendszerre is serkentő hatással lehet csak az utóbbi idők során sikerült feltárni. A gyógynövény vélhetőleg legizgalmasabb lehetséges hatását 1988-ban fedezték fel a New York-i egyetemen. Nevezetesen azt, hogy a növény drámai hatással van egy víruscsalád tagjaira, többek között az emberi immunhiány vírusára, a HIV-re. Közismert, hogy a vírus a szerzett immunhiányos tünet együttes, az AIDS kórokozója. A felfedezés óta jó pár AIDS-ben szenvedő beteg pozitív eredményekről számolt be. Az AIDS-kezelés érdekében szerezzünk be orbáncfű kivonatot, majd kezdjük el rendszeresen használni.
Kókusz
A kókuszban előforduló telített zsírsavak, döntően középláncúak. A középláncú trigliceridek fiziológiája és biokémiája nagyon különbözik a hosszú láncú telített zsírsavakétól. Először is könnyebben történik az anyagcseréjük. Tesztek kimutatták, hogy azon AIDS-betegeknél, akik a krónikus hasmenéstől illetve rossz zsírfelszívódástól és súlyvesztéstől szenvednek, jelentős jobbulást érnek el a betegséggel szemben, ha 15 héten át napi rendszerességgel, középláncú triglicerideket fogyasztanak.

AIDS betegség esetén tilos fogyasztani:
Tea, kávé, kóla, alkohol, tojás, mosatlan élelmiszerek, húspástétomok, pasztőrözetlen tejtermékek.





