Agyhártyagyulladás
A baktérium okozta agyhártyagyulladásért, tudományos nevén a meningitistért, legtöbbször a Meningococcus nevű kórokozó felelős, és hideg időszakban, télen, járványok idején jelentkezik. A Haemophilus influenzae B-baktérium okozta meningitis, 10-ből 9 esetben, a 6-15 hónap közötti babákat érint. Ezt a fajta agyhártyagyulladást 100.000 gyermekből, 60 kapja. Az esetek a 6%-a sajnos halálos kimenetelű, míg 14%-nál szövődményeket okoz, melyek lehetnek, agybénulás, tanulási nehézségek vagy éppen süketség.
Agyhártyagyulladást okozhatja kecsketej vagy szabadon legelő állattól származó tej, amennyiben az állatot kullancsok csípték meg.
A bakteriális eredetű agyhártyagyulladás jellegzetes tünete a láz, a nyakmerevség, az erős fejfájás illetve a vöröses bőrkiütések, melyek fizikai nyomásra nem halványodnak el. További tünetek, a fénykerülés, az émelygő érzés, a hányinger és a hányás.
A vírus okozta agyhártyagyulladás, enyhébb lefolyású, veszélytelenebb, tüneteit az influenzára hasonlítanak, így összekeverhetjük őket.
A tarkón érzett erős lüktetés, a gyulladás után már néhány órán belül jelentkezik. Ekkor hányinger és borzongó érzések lépnek fel, majd a láz 38-39 fok fölé is felszökhet. A betegség elmélyülésével, tudatzavaros, delíriumos állapot léphet fel, a beteg ilyenkor már mereven tartja a nyakát, mivel az agyon lévő hártyák gyulladása által, a fej mozgatása izomgörcsöket okoz. Végső stádiumban álmosság és eszméletvesztés következhet be.
Vírusos agyhártyagyulladásnál, a tünetek enyhítése érdekében, a sok folyadék és fájdalomcsillapító fogyasztása indokolt. A gyógynövényekkel való gyógyítás mindig hatásosabb, mivel nem rendelkeznek utóhatásokkal. A betegség 1-2 hét alatt elmúlik.
Amennyiben a betegség bakteriális, a legtöbb esetben kórházi ápolás szükséges, mivel intravénás antibiotikumot kell kapjon a beteg.
Vöröshagyma
A nyersen fogyasztott vöröshagyma, vagy a vöröshagyma kivonatok is, meghülésekkel, agyhártyagyulladással és tüdőtágulással szembeni, kiváló megoldások. A hagymát az emberiség több mint 5 ezer éve ismeri, fogyasztja és használja, például Kínában léteznek feljegyzések ebből az időszakból, amikor is vöröshagymateát itattak lázas betegekkel, a gyógyulás felgyorsítása érdekében.
Ezüstkolloid
Az ezüstkolloid egy vöröses, átlátszó színű folyadék, mely lényegében abból áll, hogy ionizált vízben ezüst részecskéket, kolloidokat vegyítenek el. Az ezüstkolloidnak baktérium-, vírus pusztító hatásai elismerten erőteljesek. Amíg legtöbb antibiotikum 6-7 organizmust pusztít el, az ezüstkolloid akár 650-el is elbánik. Belsőleg agyhártyagyulladás esetén kiváló.

Agyhártyagyulladás esetén tilos:
Dohányzás, alkohol fogyasztás.





